Havi Archívum

május 2017

Tantárgy

A székelyföldi magyar fiatalok zöme a térségből kilépve szembesül azzal a ténnyel, hogy a román nyelv nem pusztán tantárgy, hanem élő nyelv, emberek használják arra, hogy egymással kommunikáljanak. Míg a más idegen nyelveket – főleg az…

Továbbképző orvosoknak

Nyolcvan résztvevővel tartottak orvosi továbbképzőt Gyer­gyó­szent­miklóson. A konferenciára – a Har­gita megyei orvosok mellett – többek között Marosvásárhelyről is érkeztek szakemberek. Az autoimmun szisztémás megbetegedések képezték a…

„Széplelkű” fogvatartottak

Építészeti műemlékek karbantartásában nyújthatná­nak segítséget ezentúl a fogvatartottak – legalábbis ezt javasolta nyílt levelében Robert Cazanciuc szociáldemokrata szenátor, volt igazságügyi miniszter. Válaszában Tudorel Toader…

Előrejelzés megerősítve

Fenntartja eddigi „jóslatait” az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP): a minap nyilvánosságra hozott közleménye szerint országunk idei várható gazdasági növekedése 5,2%-os lesz, mármint 2016-hoz viszonyítva. Egyes ágazatok tekintetében…

Utazási figyelmeztetés Norvégiára

Utazási figyelmeztetést adott ki a külügyminisztérium Norvégiára, ahol május elsejétől szigorúan ellenőrzik minden, a schengeni határon ki-, vagy belépő személy utazási iratait. A tárca közleménye szerint a norvég hatóságok a terrorveszély…

Kurtább elnöki hatáskör

Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kormány sürgősségi rendelettel vonta meg Klaus Johannis államelnök egyik hatáskörét, amely a telekommunikációs hatóság vezetőségének kinevezésére vonatkozott – jelentette ki Mădălina Dobrovolschi elnöki…

Többlet, de a vártnál kevesebb…

Jól bevett gyakorlatának megfelelően, a közpénzügyi minisztérium honlapján a múlt héten nyilvánosságra hozták a költségvetés-végrehajtás alakulását a megelőző hónapban, azaz márciusban, valamint az első évnegyed folyamán. Az operatív…