Havi archívum: január 2017

Tej-kifli program és beiskolázás a napirenden

A prefektusi hivatal előző évi tevékenységéről számolt be tegnap Andrei Jean-Adrian a Prefektusi Kollégium ülésén, amelyen jelen volt Borboly Csaba is. A megyei tanács elnöke a tej-kifli programmal és a beiskolázási tervvel kapcsolatban kért segítséget az érintettektől. A megye 67 közigazgatási egysége, valamint a megyei tanács által kibocsátott közel 35 ezer dokumentumot, szám szerint 5776 határozatot és 28 511 rendelkezést ...

Bővebben »

Időben felfedezve teljesen gyógyítható a méhnyakdaganat

Minden év január utolsó előtti hetét a méhnyakrák-megelőzés tudatosításának szentelik. Az Európai Méhnyakrák Szövetség 2007 óta szervezi meg a kampányt, amelynek célja, hogy minden nő – életkortól függetlenül – tudatában legyen annak, hogy védőoltással és rendszeres szűréssel eredményesen védekezhetünk a méhnyakrák ellen. A kampány kapcsán dr. Holló Gergellyel, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház onkológusától érdeklődtünk a betegségről, valamint a megelőzési ...

Bővebben »

Megsemmisített autonómiahatározatok

A Hargita megyei önkormányzatok által elfogadott mind a 43 autonómiahatározatot jogerősen semmisnek nyilvánították az igazságszolgáltatás különböző szintjein, miután a prefektus megtámadta ezeket a közigazgatási bíróságon. A határozatok egy részét a Hargita Megyei Törvényszék, másik részét a Marosvásárhelyi Ítélőtábla érvénytelenítette. Hargita megye prefektusának keresete nyomán jogerősen érvénytelenítették valamennyi Hargita megyei önkormányzat autonómiapárti határozatát – jelentette ki maga a prefektus. Andrei Jean-Adrian ...

Bővebben »

Elektromos „töltőállomások”

A Petrom és az Electrica együttműködése révén Bukarestben a băneasai repülőtér szomszédságában lévő OMV benzinkútnál átadták az elektromos gépkocsik első gyorstöltő állomását. Erre a hónap közepén került sor egy 30 ezer eurós beruházás eredményeként. A hivatalos bejelentés szerint a két cég az esztendő végéig Bukarestben hat ilyen töltőállomást kíván létesíteni.

Bővebben »

A magőrlemények jótékony hatásáról

Egyre elterjedtebbek az alternatív gyógymódok, sokan fordulnak ter­mészet­gyógyászokhoz, mások a gyógynövények erejére esküsznek, egyre többen vegetáriánusok, vegánok, vannak, akik paleodiétát folytatnak, mások gluténmentesen étkeznek. Nem könnyű magunkat kiismerni a népszerű trendekben. Egyvalami viszont biztos, a természetes és egészséges alapanyagok fogyasztása, a változatos, vitamindús táplálkozás soha nem megy ki a divatból. És ezzel nem is lőhetünk mellé, ha ezt az életmódot ...

Bővebben »

Van igény mozira Csíkszeredában

Januárban, ha jól emlékszem, öt alkalommal volt filmvetítés Csíkszeredában: újra láthatta a közönség a Hargita Nemzeti Székely Nép Együttesről készült, decemberben bemutatott Negyedévszázad negyedéve című díjnyertes filmet, aztán kétszer vetítették A lovasíjász című filmet, amire én már nem kaptam két egymás melletti üres helyet. Hétvégén, szombaton és vasárnap este Till Attila Oscar-díjra jelölt Tiszta szívvel című nagyjátékfilmje érkezett a megyeközpontba; ...

Bővebben »

Díjazottak

Egy 2017-es felmérés adatait futom át – arról szól, hogy átlagban tíz európai polgárból háromnak nincs megtakarított pénze. Sem a bankban, sem a matrac alatt, a malacperselyt is csak ajtótámasztónak használja. Azoknak a helyzete sem derűs, akik rendelkeznek valamennyi megtakarítással: 36 százalékuk esetében ez a félretett pénz legeslegtöbb háromhavi fizetésnek megfelelő összeg, lényegében annyicska, hogy elég egy szerda délutáni illúzióvesztés, ...

Bővebben »

Kézdivásárhelyi terrorvád – „Belső” felvétel

Nem titkosszolgálati szervek hallgatták le, hanem az egyik résztvevő rögzítette és juttatta el a hatóságoknak azt a beszélgetést, amely alapján a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) merényletkísérlettel vádolta meg Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetőjét, és merényletkísérletre való felbujtással Szőcs Zoltánt, a szervezet erdélyi vezetőjét – állítja az Átlátszó Erdély portál cikke. Az ügy ...

Bővebben »

A Steaua ellen a második helyért

A vasárnapi győzelmet követően a Csíkszeredai Sportklub újból összeméri erejét a Bukaresti Steauával a román jégkorong-bajnokság alapszakaszában. A Sportklub – amennyiben legyőzi a „bakákat” –, biztosítja második helyét és egyben pályaelőnyét az elődöntőben. Egy mérkőzést rendeznek ma – 18.30 órától – a román jégkorongbajnokság alapszakaszában, méghozzá Csík­karc­falván, ahol a Bukaresti Steaua vendége a Csíkszeredai Sportklub lesz. Vasárnap a csíki csapat ...

Bővebben »

Hírnevet szerezni…

A hazai termékek exportjának fokozása, illetve a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának a megteremtése túl a versenyképességen elképzelhetetlen a megfelelő „hírverés” nélkül. Ezalatt értjük többek között a külföldi vásárokon és kiállításokon való részvételt, nemzetközi rendezvényeken való szerepvállalást stb. Ugyanakkor az ilyen jellegű ténykedés anyagi ráfordítást, befektetést is követelt, követel. A mindenkori kormányok évek óta próbálkoznak az említett ténykedést támogatni, serkenteni, hol több, ...

Bővebben »