Havi Archívum

december 2016

Időközi választás Madéfalván

A Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék jogerős döntéssel visszautasította Szentes Csaba madéfalvi polgármester fellebbezését az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2014-ben meghozott határozata ellen, és ennek következményeként megszűnt…

Ha-ha-Hargita éppeN

Egyszerre volt botrány és siker - Város a faluban A Falu a városban mintájára szervezték meg idén első alkalommal a Város a faluban névre keresztelt háromnapos fesztivált. A szervezők még a rendezvény előtt elmondták: nehezen találtak…

Bekavarnának a mézkeverőknek

A mézhamisítás visszaszorítása és a hazai minőségi mézek védelme érdekében 2017-ben, az új törvényhozással és a felálló új kormánnyal együttműködve is újra megpróbálja betiltatni a keverékmézek romániai forgalmazását a Romániai…

Kiegészítették a keretösszeget

118 millió lejjel egészítette ki tegnapi, idei utolsó ülésén a kormány a mezőgazdasági gáz­olajár-támogatásra szánt pénzkeretet: a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) összesítése szerint ugyanis ennyi szükségeltetett…

Óévbúcsúztató tűzijáték

Látványos tűzijátékkal búcsúztatja az óévet és köszönti az új esztendőt idén is Csíkszereda Önkormányzata. Az év utolsó napján, december 31-én éjfélkor egy időben két helyszínen, a Fenyő szállodánál és a Szabadság téren követhető a…

Székely Porta bolt nyílik jövőben

Székely Porta név alatt elsősorban a turistáknak szánt, ám az interneten keresztül is elérhető boltot nyit jövő esztendőtől a helyi és környékbeli székely kézműves termékek értékesítésére a helyi önkormányzat­tal együttműködve a Madéfalvi…