Havi Archívum

december 2015

Kemény István – Búcsúlevél

Búcsúlevél Édes hazám, szerettelek, úgy tettél te is, mint aki szeret: a tankönyveid és a költőid is azt mondták, hű fiad legyek. Hű is voltam, fel is nőttem, cinikus ember se lett belőlem, csak depressziós, nehéz és elárult,…

„Az a jó vers, ami üt”

A rendszerváltás óta gyakran megfordul Erdélyben, szeret ide járni. Itt is szeretik, hiszen 2006-ban a Székelyföld folyóirat szerkesztősége odaítélte neki a Székely Bicskarend-díjat. Az utóbbi időben barátjával, a marosvásárhelyi származású…

Horváth István: Válogatott versek

A százkötetesre tervezett Székely Könyvtár legújabb ötös kissorozata is igazi csemegéket kínál az olvasóknak. Ilyen csemege Horváth István – a falu költője – verseiből készített válogatás, amelyet Fekete Vince ajánl az olvasók figyelmébe.…

Szakács István Péter – Az ajándék

Persze, hogy egyből kiszúrta azt a fazont. A dóm főbejáratától pár lépésnyire állt a fal mellett, és rezzenéstelen arccal figyelte a karácsonyi bevásárlás lázában tolongó tömeget, majd, mintha csak megérezte volna, hogy figyeli őt, hirtelen…

Tizenkét csapat nevezett

Még a hónap elején hirdette meg a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület, hogy újra megszervezi a teremlabdarúgó-bajnokságot. A nevezési határidő lejárta után összesen 12 csapat nevezett. Gyergyószárhegy és Csíkszentkirály lesznek valószínűleg…

Hatból két pont maradt itthon

Az ünnepek után két fontos mérkőzésen lépett jégre a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata. Előbb a Brassói Coronát győzték le szétlövések után, majd tegnap este egy fordulatokban gazdag összecsapáson egygólos vereségbe szaladtak bele…

Elégedett elöljárók

Mindig legalább egy ilyen évünk lenne! – jegyezte meg Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere, akit az esztendő legfontosabb eredményeiről faggattam. Gergely András csíkszentmár­to­ni polgármester hasonlóképpen nyilatkozott: Nem…